Állati hírek
Jancsik Mária állatorvos

BEMUTATKOZÁS

„Gyöngéd források az állatok.

Aki szereti őket, boldog.

Akiket szeretnek boldogok.

Természetűzte, gyönyörű,

szegény kis koboldok.”

 

(Szepes Mária)

1993-ban szereztem állatorvos doktori diplomát Budapesten, az Állatorvos-tudományi Egyetemen. A gyakornoki időm letelte óta magán-állatorvosként foglalkozom állatgyógyászattal, és néhány éve részt veszek a Magyar Állatorvosi Kamara Fővárosi Szervezetének munkájában is, mint vezetőségi tag.

Kisállatok háziorvosaként tevékenykedem, ami azt jelenti, hogy telefonos hívásra háznál látom el betegimet. Elsősorban Dél-Pesten, de szükség esetén Budapest egész területén dolgozom. Pacientúrám kutyákból, macskákból, vadászgörényekből és kisebb százalékban egyéb kedvtelésből tartott kis állatokból áll.

Kezdettől fogva rendelek több állatorvosi rendelőben is helyettesként és állandó rendelési időm van a XVIII. kerületi Szent Bernát Kisállat-ambulancián, valamint a XIX. kerületi Bubó Állatgyógyászati Központban. Így szükség esetén rendelői körülmények között is el tudom látni az arra szoruló pacienseimet.

Sürgősségi betegellátásra vagyok felszerelkezve, de háznál csak olyan beavatkozásokat végzek el, amelyek a szakma szabályainak mindenkor megfelelnek. Állandó kapcsolatban állok több rendelővel és állatorvos-specialistával, így betegeimnek mindig biztosítani tudom a legszakszerűbb ellátás lehetőségét.

Elsődleges érdeklődési területem a belgyógyászat, mert a jó diagnózis az alapja minden sikeres gyógykezelésnek, de végzek ivartalanítási és más lágyszöveti műtéteket is. Szívügyem az állatvédelem. Részt veszek a Pro Canibus Alapítvány munkájában, amely a balesetet szenvedett, gazdátlan állatok gyógykezelését finanszírozza.

A gyógykezelésen kívül fordulhatnak hozzám védőoltásokért, microchip beültetésért, kisállat-útlevél kiállításáért is.

Dr.Jancsik Mária állatorvos